Mocsárban gázolok, térdig járok a szennyben,

fakó minden és élettelen lelkek

vesznek körül, akadozva beszélnek,

hörögnek csupán, nekem édes dal....

Fázom. A gondolatok támadnak, ezer szó cikázik fejemben, ...

nem érted hogy ebbe belehalok?

Szétszakít a csend és a némaság.

Egy test vagyok. Lágy csípő és puha finom mellek.

Édes bőr és érzéki száj, simogató kezek...

Egy test vagyok csak. A tied vagyok, a lelkem megöltem rég...

Egy test vagyok, adj értelmet, adj gondolatot.....

Alkoss meg, legyek remekműved, állíts ki, érjenek hozzám idegenek..

Egy emelvényen állok meztelen, szemem lesütve, mozdulatlanságra ítélve, nézem magam...

A kezek melyek érintenek...

Az undort sem érzem

Látok még, emlékszem érzéseimre, gondolkodom...

Fázom. A kő hideg. Fázom hát nem érted?...A kő merev....

Szólj hozzám! Szétszakít a csend és a némaság.....

Olcsó jelmezbe bújtam, lehullt rólam minden máz,

Meztelen állok.

Szememből az élet, szememből a képed lassan tűnik el.....

Ott belül, tudod ott belül hasadt meg, ott belül gyilkolt meg

Érdes testemmel mászom a mocsokban, megismersz még?...

Műved vagyok, megismersz még? Széttörtem előtted....

emelj magadhoz, tégy emberré!

csak merülök, nap mint nap lejjebb, merülök a mélybe,

levegőt sem veszek, menekülök a semmibe....

most a csend békéje vesz körül,

most az őrület békéje fon körbe

most a magam eldobta élet könnyedsége ölel körbe

most a lehetséges tekergőzik körbe.......

körbe körbe körbe....

Éjszakák és nappalok jönnek el megértés nélkül

Hajnalok és szürkületek hívnak magukhoz édesen

Percek rohannak mit sem értve a jövőt,

Órák tűnnek el nyomtalan...életem múlik el velük

Lázas éjszakák, reszketek, imádkozom...

Mit sem ér már, beszennyezett lelkem

útját kell járnom.

Kábulatból kábulatba esve, a nappalt is éjszakává téve

tompítom agyam képeit. Foszló ábrándokat rakok össze

feszengve, reményeket török szét...

Rezzen a testem, sikolt a szám, a fájdalom csillapít

elvszeve tekergek a világban, eltűnnek szavaim.

Körbe körbe futnak, táncolnak a képek

Kell hogy megtaláljam a választ, de nem kapok mást

csak a miértet.

Miért a suttogó lélek, miért a fáradt tekintet

miért a vágta ha közben semmit nem érzek

miért a híd amin átkelek, utánam csak a tűz

magam mögött a pusztítás, előttem a kőrengeteg.

Töröm az utat, ezer indát vágok le magamról,

visszarántanak a létbe, levegő után kapkodom.

Életet ajánl, dobozvalóságot, készvilágot

terem megszűnik majd, az Élet sorába beállok.

Cica belefekszik a piszkos kis bundájával az ágyamba. Én büntetésból befújom a frissen vett night-blooming jasmine body splash-el. Erre ő megharap, mire én elveszem az egyik kedvenc játékát....valahol 2:2 körül leállunk...de szemmel láthatólag azóta nem kedvel...:D

Ám, mivel szeret a plédemen feküdni, kénytelen néha engedni hogy simogassam...az együttélés szabályai:

Te elviselsz dolgokat azért hogy megkapj valamit amit szeretnél és fordítva :D

Azért néha karmolásnyomok keletkeznek testemen, de Cica tudja, hogy a pléd miatt tök mindegy mit csinálok én, neki engedni kell :D

Tegnap átmentünk lógni egy kicsit Zsóhoz, mert irtózatosan unatkoztunk. Íme két magasröptű szösszenet. :D

Zsófi elmélkedése arról, hogy a környezetében mindenki mindenkivel, hogy is írjam szépen, szexualizálgat :D

"Hu hát itt vannak körforgalmak az biztos!!!"

Éva magyarázata

"Nem tudják későn kezdeni....nem tudom...mert akkor túl késő lenne"

Rájöttem hogy élmény csajokkal lógni. :D

Egyszer majd, ha nagyobb leszel, lefekszel más emberekkel,változtatnál rajtuk, de ne! Mert, minden ember szabadon lehet hülye!

(Jó Barátok Phoebe)

What happens in Vegas, stays in Vegas :D (kacsint kacsint)

Amikor a szavak bennem kavarognak, de kimondva semmivé válnak, leírva még talán mondanak valamit....

hogy hagyjam hogy elmúlj belőlem,
és hagyjam hogy elfuss a semmibe.
hogy hagyjam hogy elfelejtselek
s kitépjelek közben, s hagyjam
hogy mindez kép maradjon,
s a kép fakuljon.
Hagyjam hogy rád se nézzek,
hagyjam hogy kerüljelek,
s hagyjam ha látlak újra
szemem a semmibe nezzen.
hagyjam h ne remegjek többé,
hagyjam hogy ne érj hozzám,
hagyjam hogy ne szólalj meg,
hagyjam hogy ne higyjem el amit mondtál.
Futni az úton és nem hátra nézni rád
futni a semmibe s nem törődni hogy vérzik mindenem,
nem törődni hogy te nem nézel utánam,
nem törődni hogy te csak méssz tovább....
fájdalom, mit eltompítok,
fájdalom mi rám tör,
kereslek utamon,
kereslek életemben,
kereslek halálomban,
kereslek elméimben..
megteremtettelek, sok-sok éve,
nem az úton jártam, visszataláltam,
majd újra elveszítettelek, s hamis ábrák jöttek,
hamis életek mentek szemem előtt,
közeledtem majd elszaladtam,
vágytam majd elborzadtam,
fogtam kezed s elengedtem,
éjjel suhantam s nappal menekültem.....
ha megláttalak rejtőzködtem, mert félek magamtól.
tudatlanságom, káosz a fejemben,
reménytelenség birtokolja agyam, nem tudom merre menjek.
várlak s mégsem megyek hozzád,
kutatlak, mégsem probállak megtalálni,
hívlak, s mégsem beszélek.
csönd vesz körül, ölel a semmi,
harcban magammal de merre kell menni!!!!!
ha kell eldobom lelkem érted, hogy ne érezzelek,
ha kell gyászba borul szivem, mert kivéstelek csontjaimbol....
ha lassan a köd leszáll, bután baktatok a nem létező úton,
üresen, s fázom, reszketek bőrödért,
talán folyó hangját hallom, csobog a ködben nyugtatón,
fától fáig küzdöm magam, az avar hangja oly távoli most
nem félek már a sötéttől, nem félem a zajt, a sustorgást,
nem félem a testet és a vért, nem félem a felejtés útját
nem félem ha felkel a nap te már nem leszel,
csak ezt a percet hadd gondoljam rólad,
hatvan másodperc utoljára veled,
kapaszkodom beléjük, kegyetlen kis pillanatok,
kezem nyújtom h elraboljak egyet,
s a semmibe foszlik, rejteni akarom őket, de nem jönnek velem.
Ha ennek vége, nem tudom majd ki vagy,
hatvan másodpercben mesélek még rólad magamnak,
hatvan másodperc most a születés és halál,
hatvan rövid pillanat vagy, nem más,
de hatvan elreppenő gondolat mar szét belül,
mert nem bírom elviselni az érzést,
mert nem tudom kihányni vagy kiszedni magamból,
mert felbukkanank és eltűnnek menthetetlenül...

itt állok előtted meztelen,
vedd el ami kell és hagyj magamra,
magammal, magamban, eltűnök innen hirtelen,
magányos úton járok, lámpással kezemben,
eléggé távol...tőled, lényedtől...
mocsárban reszketek egyedül,
szellemvilág mi körbevesz,
széttépnek ha nem megyek,
elveszik életem ha nem találom,
nem találom az ösvényt mely kivezet...
itt állok előtted, tragédia és dráma lesz belőled,
kétkedem, igazságot keresve gázolok életedbe,
kitépném maradék szíved, de helyén csak üresség tátong...
néha még érzem hogy megtölteném,
megtölteném némán táncoló tündérekkel,
mesékkel és ábrándokkal, megtölteném élettel és halállal,
megmutatnám mit jelent a nappal táncolni,
a holddal énekelni, megtanítanám neked hogy még élsz.....
aztán, egy másik napon, minden feketébe borul.
Nincs idő, és nincs alak sem, nincs erkölcs és nincs reményem....
itt állok előtted ilyenkor is, nem látsz, de tudod hogy itt állok előtted
reszketőn, behunyt szemeimen át könnyem csorog le testemen...
itt állok előtted, nincs mit takarnom, láss ha látni akarsz vagy tépj ki magadból, két  világ közt ragadtak érzéseim, nézd, most is könnyezem, halkan, láthatatlanul...
itt állok előtted mert itt akarok, mert erre vágyom,
mert ezt akartam...itt állok mert minden ami itt tarthat te vagy...itt állok mert,....nem tudok semmit, mert most még a tiszta is zavart...

egyszer a fényben járok,
máskor a földre roskadok,
megélni gyötrelmet megélni a pillanatot,
máskor repülök, aztán sután a sziklákra esem
a vízben úszom, királynő vagyok, aztán fuldoklom
gondolataimban majd a hullámok partra vetnek...
lomhán megyek a semmibe, húzom testem,
lábaim nehezek, szívem súlya lehúz a mélybe,
terhem alatt össze-összeroskadok, szememre hályogot húz az éj....
eltűnik a szürkület is már, vakká teszel,
eltűnik a telihold fénye, eltűnik a hang és az érzék,
már jéghideg vagyok....
lassan tűnik el minden, elő holt vagyok?......
bőröm megkeményedett, magam vágom ki szívem,
s dobom a vadaknak, őrjöngve kínálom jövőm maradványait,
hordjatok szét! marcangoljatok!!!

Ültem a kisbuszban tegnap, hazafelé tartottunk, egy dombról jöttünk lefelé, lenéztem, a nap lemenőben volt már, előttem az óceán és elkapott egy furcsa érzés, csak a testem van ott, abban a buszban, én máshol,  valahol az óceán felé tartva repülök, bele a naplemenétbe........ hosszú pillanat volt, aztán hirtelen feleszméltem és belémmart az érzés hogy minden olyan irdatlanul hamar elmúlik és féltem hogy ez is eltűnik és veszettül akartam kapaszkodni a képbe, elmenteni, hogy mindig emlékezzek erre, de suhant tovább a kisbusz és már az autópálya szürkesége jött felénk, semmi más, csak a szürkeség.

Utálom hogy ez van. De attól függetlenül megtörténik így kénytelen vagyok elfogadni. Minden átalakul, minden változik, .......

Az történt, hogy megvettem a 10 db fánkomat, amit hetek óta nyálcsorgatva kívántam. Végre, örültem magamnak, lementem a konyhába, kávé és fánk, a tökéletes reggeli.

A kutya, az a szőrös kis kártevő azonban, unva saját kajáját, amit nem csodálok, ellopta a fánkajimat, de olyan tökéletesen, olyan halkan, olyan gyorsan tette ezt, hogy minden tiszteletem a kutyáé. Csakhogy, velünk nem lehet szórakozni. Kutya ellen szankciókat vezttünk be. Odahívtunk mind a kettőt, hiszen ez tökéletes csapatmunka volt, megfogtuk a kis táljaikat és mi is elvettük tőlük a kaját....

Wahahahaha. Így lett a tagnap állás 1:1, de a harcok tovább folytatódnak........

Nem tudok a halállal mit kezdeni. Soha nem halt meg közvetlen rokonom. Nem tudom mit kell mondani. Nem tudom mit kell tenni. Talán a halálnál is nehezebb azt feldolgozni, ha azt, akit szeretünk, tehetetlenül fekszik, kiszolgáltatva, öntudatlanul......igen, azt hiszem ezt a legnehezebb. A halál megváltás, a halál szép, de mégis, a könnyek csak jönnek, pedig nem akarom hogy jöjjenek.

Ezt már nem lehet elütni egy viccel, itt nem nyugtat meg senkit ha azt mondod, emlékezzünk rá ahogyan Ő akarná, hiszen a saját fájdalmunk elhatalmasodik és nem látunk semmi mást, csak a szenvedést.

Fáj látni a másik szennvedését, a másik könnyeit. Mégha nem is viselne meg minket, mert tudjuk hogy ez az élet rendje, ez bekövetkezik, ez így van rendjén, tulajdonképpen, jövünk-megyünk, alkotunk valamit, átadunk valamit és elmegyünk, akkor mégis....miért fáj?

Ma rácsodálkoztam a körülöttem lévő világra. Minden egyes nap ugyanazon az útvonalon megyek, de csak ma néztem szét mennyire szép virágok vannak az út szélén, még meg is fogtam őket, hm, annyira tökéletesek voltak. Aztán hirtelen feltűnt a kis kolibri. Annyira icike picike, épp egy virággal bíbelődött. Van az a pillanat amit úgy szeretnél, hogy tovább tartson mint ami megadatik, nos, nekem ez volt az egyik. Szerettem volna a kis madarat nézni, mert egyébként, nagyon izgalmas ahogy ott lebeg és dolgozik vagy táplálkozik. És brutálisan gyors. Az ismerősöm fülénél húzott el, mire Ő elrantotta a fejét már réges rég elillant a következő virágcsoportra.

Talán el kellene mennem pillanatvadásznak. :) Egy pillanatban néha benne van az egész élet....

Nem tudom hogy vagytok vele, de a reggeli kávé nálam mindig ugyanúgy készül és nagyjából minden egyes reggel ugyanazt csinálom miközben iszom.

Felkelek, megcsinálom, élvezkedem hogy jó az illata, alig várom hogy elkészüljön és leüljek Mellé. Bekapcsolom a gépet, írok valami teljesen értelmetlen dolgot vagy elolvasom a híreket és kortyolom, kortyolom, kortyolom.

Állítom hogy a legjobb gondolatok ilyentájt jönnek.

Mint pl: vajon mit főzzek ebédre, nem, ma nem fogok a konyhában elpakolni, kizárt, vagy mégis? ez már unddorító, de miért mindig én, hm, a tegnap vett ruhát ma fel kellene venni valahová, menjek el este?, hm, jé, macska, itt a macska aki kapart egész éjszaka mert nem engedtem be, hm, jéééé, eszik, ott a kutya is, hm, a macska tényleg a wc-ből iszik mi a f......

Hát igen, ezek a magas színvonalú szombat reggelek. :)

Megfigyeléseim alapján, a macskák egész nap csak relaxálnak, méghozzá grillcsirke pózban. Természetesen leutánoztam, hátha segít rajtam valamit, talán belekerülök valami más tudatállapotba mint a szőrös kis állatkák, de nem. Az én grillcsirke pózom nem olyan kényelmes azt hiszem. :)

Tudományos kísérleteimet olvashatták.

A magyaroknak kevés az önbizalmuk. Miért?!!!! A magyarok félénkek. Miért?!!!! A magyarok szerények. Miért?!!!! Mi történt? Miért ivodott ez belénk? Miért fogjuk vissza magunkat? Miért nem merünk álmodni?

Ki kellene már törni ebből a szegény magyarok dologból. Ébredééééés!!!! Hahó!!!! :)

Mi vagyunk a legjobbak!!! :)

Persze nem maradhat el, ha már megihlettél.

Kábulatból kábulatba esve, a nappalt is éjszakává téve

tompítom agyam képeit. Foszló ábrándokat rakok össze

feszengve, reményeket török szét, nyomom öszze kezembe.

Rezzen a testem, sikolt a szám, a fájdalom csillapít

elvszeve tekergek a világban, eltűnnek szavaim.

Körbe körbe futnak, táncolnak a képek

Kell hogy megtaláljam a választ, de nem kapok mást

csak a miértet.

Miért a suttogó lélek, miért a fáradt tekintet

miért a vágta ha közben semmit nem érzek

miért a híd amin átkelek, utánam csak a tűz

magam mögött a pusztítás, előttem a kőrengeteg.

Töröm az utat, ezer indát vágok le magamról,

visszarántanak a létbe, levegő után kapkodom.

Életet ajánl, dobozvalóságot, készvilágot

terem megszűnik majd, az Élet sorába beállok.

Csaj mensi előtt (férfiaknak, mensi=menstruáció) tömegközlekedésnél, jegyvásárlás közben automatából:

-Olyan agresszív volt az automata nem?......hát hogy vette el a pénzt....

-De hát ez egy automata, ez egy gép....

-Akkor is!!!!

Cicareflex amikor a cica hátsó részét, azaz a fenék feletti részt maszírozod, simogatod és a Cica pedig feltolt fenékkel áll és vár.......

Szerintem a férfiak nyugodtan kipróbálhatják, mi teszteltük, Whiskey cicán :D Azt is mondhatnám, hogy állatkísérletet végeztünk :D

Apróbetűs rész: Whiskey cica egy cica, nem pedig nő.

További apróbetűs rész: a cicának esélye sem volt, mi pedig pezsgőt ittunk

Egy kis ötperces ujjgyakorlat......

Csak ülök a gép előtt az agyam kattog, zakatol

az érzést idézem fel, azon a különleges tavaszon

mikor szaladtam a fényben egy heves zápor után

illatokat és képeket keresve, otthont keresve tán.

Gyökértelenség érzése üldözött sok-sok éven át

kerestem a helyet ahol megnyugszom talán

jártam a világot, mentem mindig tovább

de a Mátra lábánál valami újra rámtalált.

Néztem a tavaszt, a csodát, az új élet idevonz

de innen soha tovább. A dombok, a rétek,

és a szó hogy kimondom, hazám, szeretsz még?

kellek még neked? bocsásd meg a csalást

mit ellened elkövettem, hazatérni megnyugvás

beszélni a nyelvem, melyet anyám adott akkor

mikor leszülettem, hozzád, bölcsőd ringatott

tán ezer éven át, hát hozzád visszatértem

megnyugodni újra megszületni benned, mert

lézengésem miatt majdnem teljesen odavesztem.

Ülök folyód partján, élvezem hogy élek újra

veszek egy házat tán s nem nézek vissza a múltra

miért menekültem el annyi fájdalommal innen, 

választ keresve mikor máshol válasz nincsen

hallgat a reptér hallgat a határ, hallgat a bérszoba

hallgat az új ismerős, hallgat a szokatlan táj.

Itthon vagyok. A gép leszállt. Magyar vagyok, ez

az én hazám. Érted amit érzek, érted a bánatom

látsz a szememmel, érzed, szívünk egy ütemre dobog

itt TUDLAK érteni, megvilágosodni máshol nem fogok.

Kapcsolati mélypont, mikor te lenn ülsz a konyhában, a párod fenn az emeleten, és lap-topon keresztül komunikáltok. Ennek kicsivel erősebb változata, mikor egymás mellett ültök, nincs kedvetek megszólalni és chateltek.....

Modern kapcsolatok, modern társadalom.....

-Te nem figyelsz rám! Elbeszélünk egymás mellett!

-Ezért lesz jó a házasságunk.......

Ha egy helyen és egy időben vagy valakivel egy abszólút furcsa helyen, a világ másik végén, egymásra akadtok, és megvan a lehetősége annak hogy talán találkoztok, nos, .....nem fogtok...ugyanis ha megismerkedésetek utáni 2 évben egyikőtök sem kereste a másikat, annak oka volt...és ezt az okot az sem oldja meg ha a hazádtól marha messze kempelsz...maximum egy szex...de egy szexért meg lusta vagyok elmenni a város másik végébe...

A macska nézi a madarakat. Én a macskát macerálgatom. A macska csúnyán néz rám. Én nem piszkálom tovább.

Ma az óceán partján futottunk....aztán, észrevettük hogy egy nő orálisan kielégít egy férfit. A körülményekről annyit, hogy fényes nappal, emberek jönnek-mennek körülöttük.........a férfi képén fölényes mosoly ült: látod? nem? nézd!!!!

Hát ennyit a mai napomról....ez lenne az élet?

Végkövetkeztetés: Nem mindegy hogy a farok melyik végén vagy...

Emléktöredékek

Hello. Miri vagyok. Persze, értem amiről beszélsz, átérzem amit mondasz. Hihetetlenül furcsának tartasz? Teljesen átlagos vagyok. Álszerény lennék? És te? Nehéz életed volt, igen, nekem is. Együttérzünk. Valóban? Mik a terveid? Mivel foglalkozol? Nem érdekel a pénz. Olyan nincs hogy nem érdekel. De igen, van, nem érdekel. Tehát nem számít hogy egy férfinak van pénze vagy nincs?.....Nem, a nem érdekel az azt jelenti, hogy nekem legyen, mert van millió tervem amit finanszírozni szeretnék, de nem férfitól várom a megvalósítást, hanem magamtól. Tulajdonképpen írtózom a gazdag férfiaktól. Miért? Csak. Na de miért?....Mert betegek. Rossz tapasztalat. Az. Ne általánosíts. Gyakran szoktam. Ne tedd. Igyekszem változtatni, de ha több a negatív tapasztalatom mint a pozitív hajlamosabb vagyok negavtívan ítélni. Olyan gyönyörű vagy. Jajj ezt ne. Ne légy álszerény. Te meg ne légy ilyen közhelyes. Találj ki valami ötletesebbet. Kívánlak. Szeretkezni akarok veled. Ne, ne még, én beszélgetni akarok. Jó. Kérsz cigit? Nem dohányzom. Zavar ha én igen? Te dolgod. Van barátnőd? Nincs. Biztos hogy nincs? Van egy lány, találkozgatunk, de nem a barátnőm. Nem hiszek neked. Nem hazudnék neked.

Telefonbeszélgetés, miután véget vetettem egy nyűglődésekkel teli kapcsolatszerűségnek:

Beszélnünk kell. Nem akarok. Nem tudok. Csak hallgass meg. Nem, nem tudlak. Meg kell hallgass. Nem bírok, hát nem érted hogy nem megy? Nincsenek szavaim neked, hozzád. Üres a fejem. Fáradt vagyok. Tudom hogy megbántottalak. Tudom, hogy tudtad hogy van valaki más. De már nincs. Nem azért hívlak mert vele már nincs. ........csak...bocsánatot akartam kérni.....nem tudnék soha haragudni, nem tudom hogyan kell. Most leteszem.

Vasárnap délelőtti érzés

A részvéted és a fáradt tekinteted elől menekülök

A megszokás kúszik egyszerű paravánunk mögé,

S láthatatlan féreg eszi lelkünket, hazugság, megértés

S a kétség szülte látomás rombolja múltam,

Régi darabjából leszel jövőm, jövőm ördöge.

S a képiség, mázzal kent bőröm, húsom lézeng,

S a távolba hívott testem táncát cinikusan járom,

Elbomló külsőségem, tekinteted felszinességét látom,

Letűnt korom, jelenem undoritó, jövőm csak a halálom.

Csak a hangok jöttek. Szavak egymás után, a költészet vadhajtásai, otthontalan, meg nem értett művészetem. Hajléktalan versek, Én kivetettem, száműztem magamból, de ki fogadja be.......

Mikor kislány voltam, olyan 13-14 éves, csenevész kis elől deszka hátul léc típusú, 18 éves akartam lenni. Majd, 18 évesen 25, bízva abban hogy addigra letisztul ki is vagyok és mit szeretnék csinálni. 25 évesen már megállítottam volna az időt, de 30-ig még jó vagyok, gondoltam, addigra már biztos hogy világossá válik minden, érett nővé válok, mondhatjuk úgy is, felnövök......

Azon gondolkodtam, ha már lenne férjem és gyerekem és házam és fix mmunkám és autóm meg felnőtt gondolkodásom,......de nekem e helyett álmaim vannak és szabadságom és zűrös életem és furcsa kalandjaim...kimondom. Néha szeretnék nem ilyen lenni, nyughatatlanságom sokszor nem ajándék, inkább tűnik egy menekülésnek, folyton csak futok az úton, magam elől és a felelősség elől, futok bele a  semmibe, a nyílt mezőkre, a sűrű erdőbe, a sivatagba.....bízva benne hogy magam mögött hagyom a másik Mirit, de sok menekülésnek esés a vége, és ha már kimerülve összeesem, rá kell nézzek újra, meg kell értsem a tetteit és gondolatait, amik újabb menetre késztetnek...és ez így megy évről évre...néha, néha, néha........

Nem segít a magány, nem segít ha elmegyek máshová, ha elutazom már földrészre, ha eltompítom magam.....nem szakadhatok ki magamból, nem dobhatom el azt aki vagyok csak azért mert meg nem értett, csak azért mert nem ideillő....

Menekülésnek pedig esés a vége, az én esetemben egy este alatt háromszor, ami után valóban elgondolkodtam az életemről és arról hogy legyen bármi, ha el is esem, menni fogok amíg a lábam bírja, ha elesek felállok újra és újra,  de élnem KELL!!! Mert ez vagyok, ilyen vagyok.