Mocsárban gázolok, térdig járok a szennyben,
fakó minden és élettelen lelkek
vesznek körül, akadozva beszélnek,
hörögnek csupán, nekem édes dal....
Fázom. A gondolatok támadnak, ezer szó cikázik fejemben, ...
nem érted hogy ebbe belehalok?
Szétszakít a csend és a némaság.
Egy test vagyok. Lágy csípő és puha finom mellek.
Édes bőr és érzéki száj, simogató kezek...
Egy test vagyok csak. A tied vagyok, a lelkem megöltem rég...
Egy test vagyok, adj értelmet, adj gondolatot.....
Alkoss meg, legyek remekműved, állíts ki, érjenek hozzám idegenek..
Egy emelvényen állok meztelen, szemem lesütve, mozdulatlanságra ítélve, nézem magam...
A kezek melyek érintenek...
Az undort sem érzem
Látok még, emlékszem érzéseimre, gondolkodom...
Fázom. A kő hideg. Fázom hát nem érted?...A kő merev....
Szólj hozzám! Szétszakít a csend és a némaság.....
Olcsó jelmezbe bújtam, lehullt rólam minden máz,
Meztelen állok.
Szememből az élet, szememből a képed lassan tűnik el.....
Ott belül, tudod ott belül hasadt meg, ott belül gyilkolt meg
Érdes testemmel mászom a mocsokban, megismersz még?...
Műved vagyok, megismersz még? Széttörtem előtted....
emelj magadhoz, tégy emberré!
csak merülök, nap mint nap lejjebb, merülök a mélybe,
levegőt sem veszek, menekülök a semmibe....
most a csend békéje vesz körül,
most az őrület békéje fon körbe
most a magam eldobta élet könnyedsége ölel körbe
most a lehetséges tekergőzik körbe.......
körbe körbe körbe....
Éjszakák és nappalok jönnek el megértés nélkül
Hajnalok és szürkületek hívnak magukhoz édesen
Percek rohannak mit sem értve a jövőt,
Órák tűnnek el nyomtalan...életem múlik el velük
Lázas éjszakák, reszketek, imádkozom...
Mit sem ér már, beszennyezett lelkem
útját kell járnom.
Kábulatból kábulatba esve, a nappalt is éjszakává téve
tompítom agyam képeit. Foszló ábrándokat rakok össze
feszengve, reményeket török szét...
Rezzen a testem, sikolt a szám, a fájdalom csillapít
elvszeve tekergek a világban, eltűnnek szavaim.
Körbe körbe futnak, táncolnak a képek
Kell hogy megtaláljam a választ, de nem kapok mást
csak a miértet.
Miért a suttogó lélek, miért a fáradt tekintet
miért a vágta ha közben semmit nem érzek
miért a híd amin átkelek, utánam csak a tűz
magam mögött a pusztítás, előttem a kőrengeteg.
Töröm az utat, ezer indát vágok le magamról,
visszarántanak a létbe, levegő után kapkodom.
Életet ajánl, dobozvalóságot, készvilágot
terem megszűnik majd, az Élet sorába beállok.
